Galaktika 33

Újabb tematikus szám, ezúttal a Vénuszról – szerepéről a kultúra és tudomány kialakulásában, na és persze hatásáról a sci-fi szerzőkre világszerte. Kicsit eklektikus válogatás, néha az az érzésem, hogy a szerkesztőség rákeresett a nemlétező Google-ban a “Vénusz” szóra, és az első N találatból összerakták a lapot. A címlapon és a szám belsejében Varga Pál bélyegrajzai…

Galaktika 28

Ezúttal Svédországba látogatunk, Kuczkáék főként az amerikai Galaxy svéd kiadása és a Jules Verne Magasinet írásaiból válogattak. (Azért végére becsúszott két spanyol novella is, talán kimaradtak a Nueva Dimensión-különszámból? Sajnos elég gyengék.) A kiemelt szerzők: a legendás szerző-fordító Sam J. Lundwall, illetve a (nekem ismeretlen) Carl Johan Holzhausen és Per Lindström. A címlapon Hans Arnold…

Galaktika 26

Ezúttal vegyesfelvágott jön amerikai, német és szovjet szerzőkkel és három (!) ötösre értékelt novellával, az egyik a “Huszonnyolc évesen beérkezett ember”, a másik a “Tejfogú szövetséges”, a harmadik a “Holnap, holnap, holnap”. A kiemelt szerzők között klasszikus és (nekem) kvázi-ismeretlen is akad, a lista: Kurt Vonnegut, Manuel van Loggem, Gerhard Zwerenz. A címlapon és a…

Galaktika 18

Ez az 1976-os szám szinte teljes egészében a lengyel Czesław Chruszczewskivel foglalkozik. Bár a címlap Julij Kagarlickijt és H. Beam Pipert is nevesíti, ők csak egy-egy írással szerepelnek. Sajnos Chruszczewski novellái elég vegyes minőségűek, a XVIII. századi francia sci-fi illusztrációval a címlapján megjelent 18-as talán az eddigi leggyengébb lapszám a Galaktika történetében. Ami még mindig…

Galaktika 15

Ez a szám Korga György címlapjával indul, a festőt ekkoriban kezdték felkapni sci-fi témájú kiadványok illusztrátoraként. Az itt használt kép címe: Három arc (részlet). A kiemelt szerzők: a német Wolfgang Jeschke, az orosz Kir Bulicsov és a Nobel-díjas svéd Harry Martinson. A szerkesztő szokás szerint Kuczka Péter, az ár 12 forint. A lapszám írásai: Arthur…

Galaktika 13

A tizenharmadik lapszám speciális: egészen rövid, mindössze egy-három oldalas “short short story”-k sorakoznak benne, szám szerint 57, azaz ötvenhét. Csak összehasonlításképpen: az előző lapszámok átlaga 16 és 17 között mozgott. A sztár Herbert W. Franke, a német fizikus-író nem kevesebb, mint tizenhat írást jegyez, így ő az egyik kiemelt szerző – a másik kettő: Fredrick Brown,…