Galaktika 48

Maradunk a KGST (vagy a Varsói Szerződés, kinek hogy tetszik) keretén belül, az NDK után most Csehszlovákiába – pontosabban a szerzők származásának arányai alapján inkább CSEHszlovákiába – látogatunk. Igazság szerint a felhozatal még annál is harmatosabb, mint az előző lapszámban volt, de azért akad három nagyon jó írás. Kiemelt szerzők ugye már nincsenek, de a…

Galaktika 23

Az 1977-es évfolyam első számában folytatódik a képzelt világokat bemutató “concept album”, az előző számból átcsúszó Mu mellett a kiemelt témák ezúttal: Atlantisz, Gondwana (amit persze gyakorlatilag meg sem említenek), valamint Tiahuanaco. Kicsit az a benyomásom, hogy a két szám tartalmát egyszerre tervezték, de az utolsó pillanatban változtattak azon, melyik írás hova kerüljön, a témák…

Galaktika 22

Ez egy monstre szám, a Galaktika által kiadott egyik első “concept album”, kb. a Dark Side of the Moonnak felel meg. Bár a kiemelt témák között az UFO mellett Stonehenge és Mu is szerepel, ez valójában átvágás: az utóbbi kettő csak a Peter Kolosimoról írott ismertetőben, illetve az ő egyik rövid írásában kerül elő, minden…