Galaktika 48

Maradunk a KGST (vagy a Varsói Szerződés, kinek hogy tetszik) keretén belül, az NDK után most Csehszlovákiába – pontosabban a szerzők származásának arányai alapján inkább CSEHszlovákiába – látogatunk. Igazság szerint a felhozatal még annál is harmatosabb, mint az előző lapszámban volt, de azért akad három nagyon jó írás. Kiemelt szerzők ugye már nincsenek, de a…

Galaktika 47

Bár ez sehol nincs az orrunkra kötve, a 47. szám a Német Demokratikus Köztársaság tudományos-fantasztikus irodalmát mutatja be. Az új módinak megfelelően kiemelt szerzők sincsenek, a magyar olvasóknak talán Günther Krupkat neve csenghet ismerősen, illetve (most már) Szőcs Géza költőé – ő természetesen bennünket, magyarokat képvisel, nem az NDK-t. A címlap és a belső illusztrációk…

Galaktika 46

Vegyesfelvágott ismét, néhány nagy névvel: Theodore Sturgeon, John Brunner és a(z azóta már jobban megismert) Vinge házaspár. A legnagyobb újdonság az eredeti Galaktika két utolsó dizájnbeli változása: az elő- és hátlapon átívelő illusztráció, valamint a kiemelt szerzők teljes elhagyása. Az első módosítás tulajdonképpen logikusan következik abból a korábbi döntésből, hogy a 41. Galaktika megszabadult a…

Galaktika 45

Fantasy-különszámot kaptak a sci-fi rajongói! Kuczka Péterék úgy gondolhatták, érdemes tisztába tenni a két irányzat közötti különbséget, és – Magyarországon elsőként – keresztmetszetet adni az egyre népszerűbb “rokon” irodalmi terméséből. A kiemelt szerzők jobbára ismeretlenek: Gerald W. Page, Charles S. Saunders és E. C. Tubb neve közül nekem legfeljebb az utolsó mondott bármit is. Pedig…

Galaktika 44

A legutóbbi ausztrál különszámot egy francia követi, és a kettő nem is különbözhetne jobban! Többen visszajeleztetek, mennyire szívesen gondoltok vissza az ötödik kontinensen íródott történetekre, talán mert nagyon hasonlítanak a sci-fi amerikai aranykorának írásaira, csak kicsit frissebbek azoknál. Hát, meglátom, mit gondoltok a témáikban, hangvételükben és stílusukban is meglehetősen elütő franciákról! Fontos előrebocsátani, hogy itt…

Galaktika 43

Ausztrál különszámmal jelentkezik az antológia. A novellák egységesen jók, bár kissé derivatívak: található köztük idegen inváziós történet, természetfeletti érzékeléssel megoldott bűnügy, űropera, generációs disztópia, Mad Max-elő/utánérzet, de mindössze egy esetben éreztem a helyi “ízeket”, a többi bármelyik angolszász nyelvterületen íródhatott volna. A kiemelt szerzők: Jack Wodhams, A. Bertram Chandler (ő ismerős lehet) és Lee Harding….