Galaktika 36

Szörnyek minden mennyiségben, az emberen kívül és belül, itt a Földön és távoli világokban. A kiemelt szerzők: Kurt Vonnegut (innen tudható, hogy valami szuperre számíthatunk), Mihail Puhov és Robert Sheckley. A címlapon — a szörnytémát megelőlegezve — G.F Watts Minotaurus című festménye. Az utolsó előtti 1979-es szám ára változatlanul 12 immár 22 forint! A lapszám…

Metagalaktika 1

Itt az első, ma már legendásnak számító gyűjteményes kiadás! A Galaktika néhány év alatt rendkívül népszerűvé vált: bár pontos eladási adatokat nem találtam, a hetvenes évek végén már legalább ötvenezres példányszámban fogyott a háromhavonta megjelent antológia, és sokan keresték a korábbi számokat is. Ezért aztán Kuczka Péter összerakott egy “best of” verziót az első huszonöt…

Galaktika 10

A tizedik szám vegyesfelvágott, a szokásos amerikai és szovjet szerzők mellett japán, olasz és kubai (!) íróktól is válogatott Kuczka Péter. A címlapon egy rettenetes amatőrfestmény, a címét fel sem tüntették (a Kötetünk képei megadja a magyarázatot). A kiemelt szerzők most Taku Mayumura, Carlos Cabada és Olga Larionova – nem egy világverő csapat. A Galaktika…

Galaktika 9

Úgy indult a dolog, hogy a kilencedik Galaktika lesz az egyik legjobb szám: két szuper novellával (Aldani: Az álomfilm, Simak: Túl a folyón és az erdőn) nyit, a nagy Grétsy László beszámol a sci-finek magyar nevet kereső pályázat eredményeiről, és Sajdik-rajzok, -fesmények az illusztrációk! Aztán kicsit esett a színvonal, de azért nem lett rossz a…

Galaktika 6

A hatodik szám témája az olasz sci-fi. Ez mindjárt nehézségeket is okoz: sokkal nehezebben találtam információt a szerzőkről és műveikről, mint az USA-beliek esetében. Gyanítom, más nemzeti lapszámoknál is ez lesz a helyzet. A kiemelt szerzők ezúttal: Sandro Sandrelli, Giulio Raiola, Damiano Malabaila (utóbbi a “komoly” író, Primo Levi álneve). A borítón Ludovico de Luigi Fából rekonstruált…