Az eredeti Galaktika utolsó “vegyes” lapszáma remekül szerkesztett, tartalmi és formai szempontból változatos kiadvány: elsősorban hosszabb-rövidebb novellákból áll, amelyeket két pársoros vers és három (!) képregény tesz színesebbé (nyilván nem szó szerint). Néhány írás a sorozat legjobbjai között is megállja a helyét. A képregények mindegyike egy-egy, a Galaktikában korábban megjelent novella alapján készült, tehetséges fiatal…
Címke: Németh István
Galaktika 55
Új magyar sci-fi novellák, impozáns névsor – Nemere István, Lőrincz L. László, Rónaszegi Miklós, Kemény Dezső, Csernai Zoltán, Dévényi Tibor –, a végeredmény mégsem meggyőző. A témák, megközelítésmódok, hangvételek változatosak, de az alapanyag nem elég erős. Kár érte! A címlap és a belső képek a neves Kondor Lajos munkái, aki ekkor illusztrált először tudományos-fantasztikus történeteket….
Galaktika 52
A főszereplő ezúttal a modern sci-fi egyik legnagyobb írója, Philip K. Dick, az ő remek novelláin kívül csak néhány vers és egy (szintén Dickről szóló) tanulmány fért bele a lapszámba. Jó, hogy a Galaktika felvállalta a rövidebb anyagok kiadását, Magyarországon azóta is inkább csak a regényeket ismerjük (a legszélesebb kínálat talán az Agave Könyveknél található)….
Galaktika 46
Vegyesfelvágott ismét, néhány nagy névvel: Theodore Sturgeon, John Brunner és a(z azóta már jobban megismert) Vinge házaspár. A legnagyobb újdonság az eredeti Galaktika két utolsó dizájnbeli változása: az elő- és hátlapon átívelő illusztráció, valamint a kiemelt szerzők teljes elhagyása. Az első módosítás tulajdonképpen logikusan következik abból a korábbi döntésből, hogy a 41. Galaktika megszabadult a…