Hét év a jövőben

Na szóval, jelenleg újraolvasom a Galaktika első számát, holnap pedig megosztom Veletek a – mit is? mondjuk az olvasónaplómat. És ez így megy majd hétről hétre a következő kb. hét (!) éven át, hacsak előbb meg nem unom.

Nem a Galaktika történetéről fogok írni. Az az irodalomtörténészeknek való, a Wikipédia szócikke pedig belépő szinten elég jól összefoglalja, amit erről a legendás tudományos-fantasztikus antológiáról tudni kell.

Tessék engem szórakoztatni

Az a tervem, hogy egyszerű olvasó leszek. Megpróbálom visszaképzelni magam az egyes számok megjelenésének napjaiba, hagyom, hogy magukkal sodorjanak a történetek, és igyekszem Rátok is átragasztani a lelkesedésemet. Ja, és egy ötfokozatú skálán rettentő szubjektíven értékelem az egyes cikkeket.

Persze, ahogy ezt egy emlékezetes Microsoft-bemutató során mondtam, ugye nem gondoljátok, hogy ennyivel megússzátok?

Címkék

Ahogy fogyasztom a lapszámokat, egyre több szerző írásait olvasom majd el, és persze lesznek, akik többször visszatérnek, hiszen a sci-fiben is vannak kimagasló írók, hatalmas életművel. Mindenki saját címkét kap, és minden blogbejegyzés alatt ott sorjáznak majd az adott Galaktika-szám szerzői. Ha látni szeretnétek azoknak a lapszámoknak a listáját, amikben Isaac Asimov-írás jelent meg, kattintsatok a nevére a címkefelhőben!

Galaktika Explorer

De nemcsak a szerzők névsora jellemzi az egyes Galaktika-lapszámokat. Érdekes lehet a szerzők nemzetisége, a fordítók személye (Göncz Árpád, anyone?), az illusztrátorok kiléte. Az egyes cikkek és képek témaválasztása is fontos, mint ahogy a megjelent anyagok formátuma (kisregény, novella, vers, képregény, tanulmány, kritika). Nem mindegy az sem, mikor jelentek meg az eredeti anyagok.

Hogy miért? Mert megfigyelhetünk trendeket. Hogyan áldozott le a szovjet és más szocialista szerzőknek a rendszerváltás után? Mikor lett divat a klímaváltozás mint téma? Klasszikus vagy kortárs történetek jelennek meg az antológiában (és később a magazinban)?

Ezekre a kérdésekre már nem a címkék jelentik a megoldást. Az a tervem, hogy készítek egy nyilvánosan elérhető adatbázist és webalkalmazást, amiben böngészhettek, de az adatait is elemezhetitek. Ez lesz a Galaktika Explorer. További hírekért figyeljétek a blogot!


Fotó: Alessio Lin (Unsplash)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s