Nagyszerű novellák találhatók a számban, kiemelkedik Greg Beartől a Vérzene (Blood Music) és Phyllis Gottliebtől a Tauf Alef, de Brunnertől A védőszent és Ziemkiewicztől A bázis is remek. Az előző számban beharangozott, Weinbrenner Rudolfról megemlékező írás mindössze nyolc sorból áll, de legalább jó helyre került: a fent említett Tauf Alef mögé és Weinbrenner saját tanulmánya…
Címke: Nemere István
Galaktika 84
Új folytatásos regény közlése kezdődik, az Egyetlen fűszál se… első része nagyon izgalmas! Jack Vance megrázó novellája egy távoli bolygón rekedt Stockholm-szindrómás túlélő életét mutatja be, megismerkedhetünk egy gonosz medvével, az Omega együttes koncertjén pedig igazi UFO jelenik meg. Érkeznek a Galaktika Baráti Kör-jelentkezések, de a leendő klubtagok gyakran hibásan adják meg adataikat, a szerkesztőség…
Galaktika 82
Újabb vegyes szám, a csúcspontot Ray Bradbury egy szokás szerint az olvasót mélyen megérintő elbeszélése jelenti, de Gunn és Edelstein írásai is szuperek. Kapunk egy vicces képregényt, és meglepetésszerűen folytatódik az életjáték. Gadó János festette a címlapot, Moebius és Viszt György a belső borítókat. Az ár 28 forint. A lapszám írásai: Theodore Sturgeon: Nyáhu masinája…
Galaktika 78
Az ezerkilencszáznyolcvanhét márciusában megjelent lapszám fő újdonsága a 3. 2. 1. 0. START! című rovat, ahol pályakezdő – pontosabban: a Galaktikában (egyvalaki kivételével) első alkalommal publikáló – szerzők mutatkoznak be. Egyikük, Nemes István az én szememben elviszi a legjobb írásért járó díjat is. Kiemelkedik még a Kórház a galaktika szélén első része, valamint Silverberg és…
Galaktika 75
Látszólag karácsonyi szám, de inkább csak “inspirálta” a közelgő ünnep: néhány novellában megjelenik a karácsonyfa, a betlehemi csillag vagy egyszerűen csak a dátum. Úgyhogy maradjunk a “vegyes” kategóriánál. A szerzők között felbukkannak régi és új, ismert és sosem látott nevek is: Bradbury, Clarke, Franke, Jeschke mellett Carver és Plachta. Véget ér a Funky Koval-képregény, a…
Galaktika 74
Őrségváltás?! Sehol egy Asimov, Clarke, Sheckley, van Vogt – Silverberg jelen van ugyan, de egy 1981-es novellával. Olvashatjuk viszont Vernor Vinge, Kim Stanley Robinson és Lőrincz L. László abszolút kortárs műveit. Végre! Egy alig észrevehető környezetvédelmi ív kirajzolódik a tartalomjegyzékből, de azért ez is egy vegyes lapszám. A címlapon Gadó János “Forbidden Planet”-idéző festménye, a…
Galaktika 73
Már azt hittem, tematikus lapszámot kapunk, ami az atomháborúval foglalkozik, de ez a téma végül csak az írások kisebbik felében bukkan fel közvetlenül vagy közvetve. Van helyette viszont egy erős befejező regényrészlet Frank M. Robinsontól, egy-egy kiváló novella Mihail Gresnovtól, Kate Wilhelmtől és főleg C. M. Kornbluthtól, és folytatódik az egyre inkább belelendülő Funky Koval-képregény…
Galaktika 72
Még mindig a vegyes számoknál tartunk, pedig az első néhány olasz írás miatt már azt hittem, eljött az ideje a nagyalakú sorozat első nemzeti különszámának. A kiemelkedő írások: Az erő második regényrészlete és persze a Marsra távozott feketék és a Földön maradt fehérek további sorsát bemutató Bradbury-novella. Soha rosszabbat! A címlap Bánfalvy Ákos munkája, de…
Galaktika 71
Újabb vegyes szám, viszonylag kevés írással, a nevesebb szerzők: Frank M. Robinson, Joe Haldeman, Arthur C. Clarke, Damon Knight. Újabb regény folytatásos közlése kezdődik, ez Robinsontól “Az erő”. Indul egy lengyel képregény is, a címe: “Funky Koval kalandjai”. A tanulmányok közül kiemelkedik az emberi szervezet továbbfejleszthetőségével kapcsolatos írás. A Challenger-katasztrófa újabb cikket ihletett: a szovjet…
Galaktika 70
Végre egy tematikus szám! Utazásokról szól, földi és földön kívüli kalandokról a múltban, jelenben és jövőben. Kicsit túlzásba is viszi, de erről majd később. Arthur C. Clarke, Damon Knight, Robert Sheckley mellett elvben nehéz kitűnni, de a szám egyik legjobb írását szerintem Pap Viola jegyzi, és Lőrincz L. László novellája is megfogott. Számomra megmagyarázhatatlan módon…